"...túlemelkedett a maga konkrét valóságán, és behelyettesíthető metaforája lett bizonyos élethelyzeteknek."
Rákényszerített az élet, hogy a lakásomban próbálkozzak meg az ívhegesztéssel. Nem valamilyen termék iparszintű gyártására kell gondolni, csak néhány spáringvasat kellett összeheftelnem, de mert nem vagyok egy virtikli hegesztő, ez a tevékenység alaposan megviselt.
Műszaki előéletem eléggé köztudott: tizenöt éven keresztül tevékenykedtem karbantartóként az ómoravicai mezőgazdasági kombinátban. Az ilyesmi sokféle szerszámismeretet igényel, de a hegesztés valahogy kimaradt az életemből. Ha erre volt szükség, betelefonáltam a központba, hogy küldjenek ki egy atesztált szakembert. Mindaddig, amíg erre sor nem került, leülhettem és olvashattam a Magyar Szót. Senki nem rovott meg érte, merthogy a munkaköri leírásomban nem szerepelt a hegesztés.
Ez volt a külvilág számára biztosított, hivatalos álláspont, de ha élesbe fordult a helyzet, vagy ha nem állt rendelkezésre atesztált szakember, primitív módon ugyan, de helyettesíteni tudtam. Nagyon vigyáztam viszont, hogy ez ne derüljön ki rólam, mert ha a főnökség tudomást szerez róla, rögvest a nyakamba akasztanak egy bőrkötényt és még ma is a hegesztőtrafót recsegtetem.
A fémegyesítés elektromos íven alapuló módszere egyébként hamar túlemelkedett a maga konkrét valóságán, és behelyettesíthető metaforája lett bizonyos élethelyzeteknek. Ha például valaki másnaposan, vörösre karikásodott szemmel szédelgett ki a munkahelyre, azzal védekezett, hogy éjjel maszk nélkül foltozgatta a vaskapuját. De ennél jóval konkrétabb balesetek is előfordultak. Szegény megboldogult exkollégám, Dávid Kálmán egy alkalommal, rövidnadrágban guggolt le hegeszteni, aminek következtében nemcsak a lába köze, hanem a gatyájából kikandikáló töke is fölhólyagosodott szegénynek.
Mindezek ismeretében alaposan beöltözködve, védőkesztyűvel fölszerelve láttam hozzá a feladatomhoz, aminek csúfos bukás lett a vége. A legnagyobb baj nem az volt, hogy semmilyen rögzítő alkalmatosság nem állt rendelkezésemre, hanem hogy feketevasat próbáltam összeházasítani horganyzott lemezzel. Az utóbbiról minden kocahegesztő tudja, hogy ugyanúgy vonakodik az ilyesmitől, ahogy a szűzlány az első megmérettetéstől. Fröcsögött is a két anyag mindenfelé, alig győztem eltakarítani róluk a cundert, és amikor ez megtörtént, kiderült, hogy csak az imádság fogja őket össze.
Mégsem adtam fel: addig pocsékoltam az elektródákat, amíg a lemezeken jókora gumó nem keletkezett. Most, amikor már túl vagyok ezen az egészen, úgy tűnik, könnyebb volt leírni, mint megvalósítani. Nem tudom, mennyire tűnik jó ötletnek, de maradok inkább a blogírásnál.
Több ilyesmi: http://www.regenytar.hu
