"Az ember a haszontalanságok iránt érzi a legmélyebb vonzalmakat."
A meztelenség érzése a legváratlanabb módon rohanja meg az embert. Legextrémebb az, amikor fürdőgatyában kénytelen végigmenni egy olyan strandon, ahol mindenki pucéran tetszeleg. Ilyenkor a szégyen és a megaláztatás ugyanúgy hempereg benne, ahogy két játékos kedvű menyét szokott a frissen kaszált fűben. Nem a ruhátlanság vagy a ruhaviselés ténye feszélyezi, hanem az hogy kilóg az uniformizálódás biztonságot adó sorából.
Ehhez a régi reflexhez most egy újabb, az úgynevezett mobilstress társult. A mindenre odafigyelő britek készítettek egy felmérést, amelyből az jött ki, hogy a mobiltelefonnal rendelkezők túlnyomó része bepánikol, ha elveszti készülékét, vagy ha valamilyen okból nem tudja azt használni.
Nekem is van mobilkészülékem, így nem tudom tiszta lelkiismerettel leszólni azokat, akik hagyták magukat megfertőződni ezzel a kórsággal. A pszichológia tudományának biztosan van néhány alternatívája a jelenségre, és talán az a magyarázat is belefér a kalapba, hogy ez az ördögi készülék, miközben a könnyed kapcsolattartás illúzióját kelti, magához láncol, és rabigába dönt, ha nem vagyunk vele elég óvatosak. Olyan, mintha az egész világ ott lenne vele a zsebünkben, mert gyakorlatilag bárkit fölhívhatunk vele, ha tudjuk a számát. És ha már fölhívhatjuk, akkor föl is hívjuk! Erről még nem készült kimutatás, de gyanítom, hogy a mobilbeszélgetésekkel is az a helyzet, ami az e-maillel: döntő többségük spam, azaz haszontalanság. Az ember pedig úgy van kitalálva, hogy a haszontalanságok iránt érzi a legmélyebb, legégetőbb vonzalmakat. Jó példa erre, hogy a világ egyik legnagyobb haszontalansága, a foci miatt már tört ki háború, de a tiszta folyóvizekért és az egészséges levegőért mindez idáig még nem.
A fenti levezetésből csúsztatás nélkül is kitetszik, hogy a mobiltelefon elsősorban játék és csak másod-, vagy inkább harmadsorban hasznosság. Vajon stresszmentesebb lett az életünk azáltal, hogy a nap bármely szakában bárkinek elérhetők vagyunk? Gyanítom, hogy nem. Mobiltelefon nélkül minden további nélkül teljes életet lehetne élni, csak hát mindenkinek van, és ha nem akarunk kilógni az uniformizáltak sorából, nekünk is kell, hogy legyen. De attól a pillanattól, hogy van, folyamatos törődést igényel. A dolog innentől válik igazán pokolivá: azzal, hogy nyakra-főre használjuk, egy idő után olyan érzésünk keletkezik a mobiltelefonnal kapcsolatban, hogy az életünk silányabb és sekélyesebb lenne nélküle. És ha így vélekedünk, akkor biztosan így is van.
Nekem erről az ügyről az a régi szovjet vicc jut eszembe, amikor a bátyuska kapálni indul. A kapuban megáll: Lenin élete nálam, párttagsági nálam, Pravda nálam, minden rendben. A falu végén ismét megáll: Lenin élete nálam, párttagsági nálam, Pravda nálam, minden rendben. Kiér a földre, megint végignézi magát: Lenin élete nálam, párttagsági nálam, Pravda nálam van, minden rendben. A francba a kapát meg otthon felejtettem!
Nem is tudom, mit akartam ebből kihozni. Talán azt, hogy most meg a kapa van mindenek előtt?
Több ilyen: http://www.regenytar.hu
