"Könyvből filmet készíteni olyan, mind a fürdőkádat kinevezni dagasztóteknővé."
Egymást érik a ledorongoló kritikák a Gát György által jegyzett kis Vukról. Órákig lehetne sorakoztatni azokat a jelzőket, amelyekkel a cikkírók a produkció csapnivalóságát igyekeznek bizonyítani, és olyan nemzetközi fórum is akad, ahol minden idők legrosszabb filmjének választották. Elképzelni sem lehet ennél nagyobb inspirációt a film megtekintésére, én valahogy mégsem kérek belőle. Nem kifejezetten azért, mert már kiöregedtem ezekből a vukos históriákból, hanem mert a Gát-moziból látott részletek alapján az a gyanúm: csak egy közepes számítógépes játékgrafikával állunk szemben.
A számítógépes játékokkal kapcsolatban sosem titkoltam el a véleményemet. Szerintem ezek a képződmények is az egyetemes világkultúra részei, kivéve azokat a szörnyszülötteket, amelyekben nincs semennyi lélek. A szomorú az, hogy a gépek fejlődésével egyenes arányban – bár egyesek szerint ez éppen fordítva megy: a játékok húzzák maguk után a computer technológiát – silányulnak el a játékok, olyannyira, hogy ma már csak hébe-hóha találkozhatunk eredeti ötletekkel.
A régi nagy sikerek fölmelegítésének, átdolgozásának, grafikai föltunningolásának divatját éljük, úgy a számítógépes játékgyártásban, mint a filmkészítésben. A kis Vukra is ráment vagy másfél milliárd forint, de még egy elfogadható sztori sem sikerült belőle összehozni. Mennyivel jobban járt volna mindenki, ha ennek a töredékét ideadják a Regénytárnak, azzal a meghagyással, hogy nyissunk egy új topikot a Közös regények gomb alatt A kis Vuk címmel. Olvasóink, vidámkodva, minden különösebb erőlködés nélkül összehoztak volna egy fimon poénoktól szinte hemzsegő sztorit, pláne, ha még pénzt is kaptak volna érte.
Fiatal koromban volt egy időszakom, amikor rajzfilmes szerettem volna lenni. Abban az időben az ilyesmit még el sem lehetett képzelni a fázisrajzolás nyűgös műveletsora nélkül, ezért lassan, de biztosan letettem erről a szándékomról. Ma már egy közepes pc-n is játszva össze lehet hozni valamilyen animációt, de valahogy nem visz rá a lélek. Félek, hogy ez a próbálkozás csak silány kivonata lenne valamelyik novellámnak, ami fölveti a kérdést, hogy ami megvan, és jól működik, miért kell mindenáron elfuserálni? Könyvből filmet készíteni – kevés kivételtől eltekintve – olyan, mind a fürdőkádat kinevezni dagasztóteknővé.
De mint minden, ez is relatív: az ötletgazda-rendező állítólag azt nyilatkozta, a film igenis sikeres, és már a folytatáson töri a fejét. Siralmas minékünk.
Több ilyen: http://www.regenytar.hu
