"...a földet nem mentheti meg más, csak a regresszió. (...) Evvel a logikával a Gyurcsány-kormány a legprogresszívebb, leghaladóbb, leginkább korát megelőző képződmény."
Olvasom, hogy szép országunk fontolgatja szén-dioxid kibocsátás kvótájának eladását. A spanyolok állítólag már jelentkeztek is, hogy megvennék, kb. két és fél milliárd forintnak megfelelő euróösszegért. A dolog logikája az, hogy mi magyarok, termelésileg úgysem tudnák a ránk eső kvóta szerint szén-dioxidot kibocsátani, a spanyolok viszont abroncsok közé szorítva érzik magukat. Miért ne kaszálnánk valamit ebből az ölünkbe pottyanó lehetőségből? Mi nem lennénk megrövidítve, a spanyolok viszont pöfékelhetnének a jelenlegi szintjükön, mindezt hozzávetőlegesen egymillió euróért, ami relatíve sok, relatíve pedig kevés.
Túlnan azon, hogy ez a lóvé egy alig látható lyukat foltozna csak be költségvetésünk agyonrongyolódott fenekén, óhatatlanul is fölvetődik a kérdés: ha a szén-dioxid kvótát így adni-venni lehet, akkor mi a fenét ér az egész? Azok az országok, amelyek amúgy sem jeleskedtek a termelésnövekedésben, azonnal le fogják passzolni a sajátjuk egy jelentős részét a fejletteknek. A szén-dioxid ennek következtében változatlan hevességgel fog ömleni a légkörbe, sőt, abból a pénzből, amit a kvótájukért kapnak, a kis országok is produkálnak majd néhány beruházást, a káros gázok kibocsátása tehát növekedni fog. Mindazonáltal nem lehet más megoldást szorgalmazni, mint ezt a kvótásat, mert az élet egyéb területein, pl. a tejtermelésben remekül működik. A kvóták szétporciózásával nem fenyeget bennünket az a veszély, hogy tejben-vajban fogunk fürödni, de még ha így lenne, a tej akkor se okozna globális világkatasztrófát. Úgy tűnik, a szén-dioxid kibocsátás csökkentésével megbízott szakemberek nem voltak képesek elvonatkoztatni ettől a tapasztalati ténytől, pedig itt heveny mérgezésről van szó, amit nem porciózni kéne, hanem orvosolni.
De ha már így vagyunk, és a közgazdaságtan jelenlegi fejlettségi szintjén erre a dologra nincs más alternatíva, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a szén-dioxid kvóta vajon mennyire része a nemzeti összvagyonnak? Mert ha annak tartozékaként kezeljük - csakúgy, mint a rádiófrekvenciákat –, az eladásuk egész sereg jogi, etikai, sőt, alkotmányossági kételyt támaszt.
Célszerű lenne például a kvótát lakossági szinten szétosztani, vagyis mindenki kapna egy adott mennyiséget, amibe a közönséges szuszogástól a gépkocsihasználaton keresztül mindenfajta szén-dioxidos tevékenység beletartozna. Ezt aztán – de csak szigorúan házon, azaz országon belül – már szabadon lehetne csereberélni. A szuszogásról ugyan messzire ható következmények nélkül nem lehetne lemondani, de akinek nincs autója a gépkocsihasználattal járó szén-dioxid kibocsátási kvótáját vígan eladhatná annak, akinek van. Az autósok így többletkiadásra lennének kárhoztatva, tehát kétszer is meggondolnának minden egyes furikázást.
Egyébként pedig minden globális bajunk abból ered, hogy csak a termelés fokozásában vagyunk képesek gondolkodni. Pedig a földet nem mentheti meg más, csak a regresszió. A nulla, vagy a mínuszos növekedés lenne a legideálisabb, mert ez magától érthetődővé tenné a csökkentett szén-dioxid kibocsátást. Evvel a logikával a Gyurcsány-kormány a legprogresszívebb, leghaladóbb, leginkább korát megelőző képződmény, és azzal, hogy a régióban - Európában? a világon? - a sereghajtók közé hozta fel Magyarországot, követendő példát statuált a kiotói egyezménnyel tehetetlenkedők és álszenteskedő környezetvédők seregletének. Ha szívünkön viseljük a föld sorsát, akkor szurkoljunk neki.
Még több ilyen, sőt jobb: ( www.regenytar.hu )
