"A kapálástól helyrerázódik az ember vérkeringése és látványosan megszépül a környék"
Nemrég kiderült, hogy Magyarországon nem lehet munkavégzéshez kötni a szociális segély folyósítását. Sok szavam nem lehet ebben a dologban, mert mindez idáig egy fia segélyt sem kaptam az államtól, pedig nincstelen menekült is voltam már eseménydúsra sikeredett életemben. Azt is csak sejtem, hogy valamilyen jogszabály tett keresztbe ennek a szándéknak, tán az is lehet, hogy az alkotmány. A fő ellenérv biztosan az volt, hogy nem lehet munkával megalázni azokat a szerencsétleneket, akik alamizsnáért nyújtják ki a kezüket.
De ennek az éremnek van másik oldala is. Amíg az ember otthon henyél és csak úgy, a semmiért megkapja a havi állami apanázsát, hajlamos eltunyulni, és csupa olyasmivel foglalkozni, ami oldalágon a prasnya, iszapos életmóddal tart rokonságot. A munka nélküli ember depresszióssá válik, mert tudat alatt ott munkálkodik benne az érzés, hogy nem kell senkinek. A pénz sem igazán érdekli, mert amennyi sörre és cigarettára kell, annyi mindig van neki, ennél többre pedig nem is gondolhat. A segély ilyenformán öl, butít és nyomorba dönt.
Ám, ha egy szép napon megjelenik a portán a kisbíró, és azt mondja: mostantól csak akkor lesz lóvé, apuskám, ha megkapálod a városháza előtti parkot, az ember fia rögtön felvillanyozódik, mert arra gondol, végre egy közösség tagjává válhat. A kapálástól helyrerázódik a vérkeringése is meg a pszichéje is, a munkavégzés eredményeként pedig látványosan megszépül a környék. Egy idő után a város (falu, település, stb.) minden vízelvezető csatornája ki lesz árkolva, a fű pedig nullásra vágva átmegy bársonyos pázsitba, pont úgy, mint Ausztriában vagy Szlovéniában. A rendezett környék ettől fogva mágnesként kezdi vonzani a befektetőket, olyannyira, hogy valódi üzemek és gyárak kezdenek kinövögetni a szépen megkapált földből, ami valódi, jól fizetett munkahelyekkel kecsegteti a segélyezetteket.
A munkafegyelemhez szokott segélyezettek - reggel korán felkelni, munkásgúnyát ölteni, tarisznyát készíteni, feleséget, gyerekeket megpuszilni, a melón nem sörözni és nem sokat káromkodni -, játszi könnyedséggel el tudnak majd helyezkedhetnek ezekben a csillogó gyárcsarnokokban, ahol nem csak ímmel és ámmal, hanem egyenesen piszkosul meg lennének fizetve.
De mert a közmunkások mind eltűnnének az utcákról, a vízelvezetőket lassan benőné a gaz, a házak elejét pedig ellepné a dudva. Pár év se kéne, és a falu, város, település, stb. már megint úgy nézne ki, mint a gazdasági csoda előtt, ami persze hanyatt-homlok elriasztaná a befektetőket. A panelgyárak odább költöznének, a munkások meg kiülnének a kocsma elé és várnák a szociális segélyt. Lelkiállapotuk nagyban hasonlítana a munkahelyi kalandot megelőzőre, azzal a különbséggel, hogy most még jobban tele lennének keserűséggel és reménytelenséggel, ami ugyebár valóságos melegágya a bűnnek és az alkoholizmusnak.
Lehet, hogy az ombudsman is erre gondolt, amikor megtorpedózta munkavégzéshez kötött segélyezést. Hajoljunk meg a jövőbelátó képessége előtt.
Több ilyesmi: http://www.regenytar.hu
